Kedves naplóm! Marhaság! Mitől volna kedves egy napló?

A baj csak az volt, hogy cirka 200 km választott el, a meghívást előterjesztő férfitól. Így aztán bátran igent is mondtam, hozzátéve, hogy én ugyan nem kávézom, de esetleg becserélhetnénk a kv-t egy forró csokira, mert azt viszont nyamizom. Persze megkötöttük az üzletet, ( véleményem szerint mindketten játéknak fogtuk fel, és tulajdonképpen úgy gondoltuk, hogy gyakorlatilag mi a büdös életben nem fogunk személyesen találkozni ). Majd számomra meglepő módon, egy igazán felüdítő, vicces, szórakoztató beszélgetésbe elegyedtünk az est hátralévő részében, amiben aztán kiderült, hogy az illető férfi Budapesttől nem messze él, de többnyire a fővárosban tartózkodik. Akkor én ezt nem firtattam, hogy miért, vagy hogy van ez, betudtam annak, hogy a kedves, belföldi áruszállítással foglalkozik és azért van ez így, mert nyilván így praktikusabb. 

A lényeg, hogy nem tulajdonítottam több figyelmet eme férfiúnak, annak ellenére, hogy valahol tetszett nekem ez a játék és szimpatikus is volt a partner, viszont első ránézésre annyira nem is jött be a srác, hogy nagyon kaparnom kellene utána, gondoltam lesz ahogy lesz. 

Teltek a napok, talán hetek is, nem beszéltünk, majd egyszercsak ismét rám írt, nyilván unatkozott, játszani támadt kedve megint. Persze ha játékról van szó, pláne ha hülyeségről, akkor az egyértelmű, hogy én benne vagyok... 

Aztán második ránézésre már egy kicsit jobban bejött a srác, harmadikra még jobban, majd vsz az egész beszélgetésünk stílusa miatt is, egyre közelebb éreztem magamhoz ezt a fiút. A lényeg az, hogy nagyon jókat beszélgettünk, azt mondhatnám, hogy összebarátkoztunk, megosztottunk az életünkből olyan dolgokat egymással, amit másokkal nem igazán és ami nagyon fontos, rengeteget röhögtünk!! 

Történt viszont, hogy egy napon amikor beléptem az oldalra, megláttam, hogy írt egy fórumbejegyzést valahova, és rákattintottam, hogy ez vajon mi lehet?! 

Na ott kezdtem el először csak olvasgatni, majd később már vettem a bátorságot, hogy írogassak is. 

Egyelőre viszont ott tartottam, hogy olvasgattam és hát szép lassan kirajzolódott a kép, hogy az általam egyre kedvesebbnek vélt srácnak van barátnője, méghozzá ott a társkerin, a fórumon. 

Ez akkor, a felismerés pillanatában, hát hogyismondjamcsak, enyhén szólva szarul esett, de nyeltem egy nagyot és tovább léptem, illetve  tovább olvastam a fórumot, és beláttam, hogy nem Ő az én emberem. Nem is foglalkoztam vele tovább, illetve csak annyira, hogy ő egy virtuális barát és ennyi.

Majd egy napon amikor beléptem, ismét rám írt, (és bár eddig is tett rá utaló megjegyzéseket, hogy szívesen találkozna velem, és megismerne közelebbről is, és én pedig hagytam magam úgymond) de eddig nem éreztem úgy, hogy ki kéne faggatnom a fórumon látottakról, most elérkezettnek láttam az időt, hogy rákérdezzek. Nem voltam bunkó, vagy ilyesmi, csupán barátilag tájékoztattam róla, hogy mit láttam, és igazából semmi közöm hozzá, mert sosem ígértünk semmit egymásnak, csak beszélgettünk, azért ha ezt elmondaná, hogy miről is van szó, megköszönném. Rá bíztam, ha akar válaszol, ha nem akar, akkor nem. Ő válaszolt,és tudom, hogy őszinte volt, mert nem hiszem, hogy bármi okunk is lett volna, hogy hazudjunk egymásnak. Tulajdonképpen hajszálnyi esélyét sem láttam, hogy köztünk bármi lehetne ezen a virtuális barátságon kívül. Ezt akkor megbeszéltük, hogy valóban volt neki ez a csaj, de már csak szinte mutatóban, mert eléggé a végét járja a kapcsolatuk, és hát ő sem egy egyszerű eset, és így mondhatni nincs is neki senkije. 

Viszont továbbra is fenntartotta a lehetőségét annak, hogy találkozzunk, ismerjük meg egymást személyesen is. És én továbbra is hagytam magam, a meggyőződésem ellenére, hogy mi ketten soha, sehol, semmit... játék.

Ezt az állapotot cirka egy évig tartottuk fenn, de a végén már annyira, hogy szinte ( mit szinte? konkrétan! ) szerelmet vallott, és felajánlotta, hogy költözzünk össze. (persze én költözzek Pestre) Ekkor már nagyon közel éreztem magamhoz, de azt nem gondoltam, hogy egyből ezzel kéne kezdeni, hogy összeköltözünk...

Egy nap aztán egy levél fogadott, hogy a munkája révén végre városomba látogat, mit szólnék hozzá, ha összefutnánk arra a bizonyos forró csokira, amit anno megbeszéltünk? 

Én igent mondtam, de jeleztem, hogy nem sok időt tudok vele tölteni, de a forró csokit mindenképp megejtjük, ha már ennyit vártunk rá. 

Jelentem a találkozó összejött, a forró csoki is letudva, szerintem jót beszélgettünk, bár én személy szerint rendkívül szerencsétlenül éreztem magam, ideges is voltam, hogy a lehető legjobb formámat hozzam, meg hát az az igazság, hogy nem vagyok egy gyakorlott randizgatós sem. Szóval szerintem olyan szokásos nyomi stílusban toltam aznap.

A randi végén is perszehogy beégtem, mert búcsúzáskor adni akart a számra egy puszit, vagy ki tudja talán csókot is? (ezt azért majd még kiderítem, jut eszembe! ) Én pedig szépen odafordítottam az egyik, majd másik orcácskámat és adtunk egymásnak két oldalra egy-egy puszit. Persze rájöttem, hogy ő nem oda szánta, de olyan gyorsan történt és váratlanul mindez, hogy már nem volt idő visszacsinálni.

Ezzel elköszöntünk, és én gyakorlatilag biztos voltam benne, hogy itt és most el is vágtam magam előtte, ez ugyan többé egy betűt nem fog rám áldozni. 

Ebben a tudatban mentem dolgomra tovább, és telt a nap hátralévő része, majd este kissé félve léptem be az imádott társkerimre, hogy hmmm vajon most mi lesz?! 

Hááát az lett, hogy beszélgettünk, és azt mondta szeretne velem találkozni hamarosan ismét, ha lehetséges. Talán már a 7végén, ha megoldható lenne.

Úgy tűnt lenyűgöztem, (?) ami számomra elég meglepő a mai napig is, visszagondolva, hogy milyen szerencsétlen csomag voltam ott, akkor. Na mindegy is, betudtam annak, hogy áhhh ez is olyan elmebeteg mint én, nyilván azért vonzódunk egymáshoz. 

. 

Eljött a nagy nap, amikor eljött hozzám a nagy Ő, és amiről mindketten tudtuk, hogy itt már  nem "csak" beszélgetni fogunk, hanem egyéb szexuális töltetű dolgokat is fogunk vélhetően művelni egymással, és ami feltehetően a kapcsolatunk további sorsáról is dönteni fog.

Most nem részletezném, hogy mi történt aznap este (egyrészt mert én határozottan emlékszem mindenre, másrészt meg ez nem tartozik senkire. :P Tudtuk, hogy másnap azért már valamennyire tisztában leszünk vele, hogy merre tovább. Én csak annyit mondtam, hogy ne hazudjunk egymásnak, kértem, hogy legyünk őszinték, és ha nem lesz folytatás, akkor azt tisztázzuk le. Azt mondta erre, hogy ez természetes, és ha nem is olyan rendszerességgel, amilyennel szeretnénk, de megoldjuk a találkozást máskor is.

Ennyiben maradtunk akkor, ez történt 2012.01.28-án. Azóta 2 hetente jön hozzám, és ilyenkor nagyon sokat röhögünk, szeretjük egymást és minden szép és jó.

Amíg itt van. Viszont amint kiteszi a lábát az ajtón és én becsukom azt, elindul a kombinátor...megy az agyalás ezerrel, hogy most mi van, ha többet nem jön? Mi van, ha most mentem úgy az agyára, hogy még a napot is megbánta amikor rám írt? Na azt ne tudd meg hogy mi játszódik le bennem egy-egy ilyen napon! Kész káosz basszus! Az egyik pillanatban mondom magamnak, hogy ugyan mi baj lehetne? Hát jó volt együtt, ami kétségem volt megbeszéltük, szeretett, nevettünk, minden ok...akkor meg mi a faszt agyalsz? 

A másik pillanatban meg, ok, de mi van, ha... bla,bla,bla! És ez így megy minimum egy hétig. Aztán megnyugszom, hogy minden rendben, és jön a következő találkozás ideje, amikor rendkívül boldog vagyok, várom Őt nagyon, és minden happy. Majd elmegy hétfő reggel, és kezdődik az agyalás.... áááá kurva kimerítő ám ez! Le kéne szokni róla, csak még nem találtam sehol ilyen agyalásleszoktató tanfolyamot. Ez van!

Most ennyi, majd még folytatom szerintem, mert sok minden van amit meg akarok beszélni magammal.