avagy panelfílinges született feleségek

Arachnophobia

Szegeden dolgoztam a Klinikán. Nappalos műszak után várakoztam, úgy fél 7 körül az autóbusz állomáson, hogy haza utazzak Hódmezővásárhelyre. Állok az állomáson, várom a buszt. Eccöcsak csörög a telefonom a táskámban. Nagynehezen előbányászom. A kisfiam hív. Felveszem, kérdezi, hogy mikor érek haza. Mondom, hát kb egy fél, 3/4 óra múlva, miért?! Gyerek: - mert itt van egy 3 méteres pók a szobámban...  :O  Hát, mondom neki, kicsim sietek, ahogy tudok. Tudom, hogy irtózik a pókoktól, rohanok haza. (jóó, gondoltam, hogy nem 3 méteres volt a pók, de akkor is). Hazaérek, kérdezem a gyereket, na hol az a pók? Nem tudja, mert már eltűnt. Ok, de kisfiam, mégis mekkora volt az a pók? Erre ő: - hát, olyan 3 milliméteres! ???  Na mondom, akkor azt hiszem itt az ideje, hogy átvegyük a mértékegységeket!

Szólj hozzá!

Nem a koros... ;(

Minden percben elhagyja valaki a világot. Ez nincs korhoz kötve. A rideg tény az, hogy mindannyian sorban állunk, anélkül hogy ezt felismernénk. Nem tudjuk mennyien állnak előttünk, nem tolakodhatunk, nem is engedhetünk elénk senkit. Ami a megváltoztathatatlan az az, hogy nem kerülheted el a sorban állást, amibe fogantatásunkkor állunk be.

Amíg sorban állunk, sok fontos dolgot tehetünk meg a várakozás kellemesebbé tevéséért ..
• Élvezz minden pillanatot❤️
• Tégy különbséget a hasznos és haszontalan dolgok között❤️
• Legyen fontossági sorrended❤️
• Legyen időd magadra, és szeretteidre❤️
• Mosolyogtass meg embereket❤️
• Konfliktusokat próbáld száműzni az életedből amennyire csak lehet.❤️
• A békét keresd még akkor is amikor nagyon nehéz.❤️
• Tudasd azokkal, akik fontosak neked, hogy mennyire szereted őket❤️
A sor halad, és nem tudhatod, hol állsz benne....

Szólj hozzá!

Csepereg az eső...

Neeeem, nem az eső esik wazze... az ég. Mindmöghalunk! ⛈️�️�️ De csak, hogy a mai nap se teljön eseménytelenül, a változatosság kedvié eltévedtünk. Hajnalka Drágám, kűdtek ( B+) egy miskolci buszsofőrt, (eszömbe is ugrottá egybül  ) aki csórikám életibe nem járt még a környéken se. Eccöcsak azt vöszöm észrefele, hogy Békéscsaba irányába robogunk...Na mondom ennek fele se tréfadolog apafej, mer mink itten nem épp egy világkörüli utazást terveztünk, mög aztán az arcképesünk se Honoluluig érvényös, mossább csak odacsámpázok, oszt möginterjúvolom ezt a drága embört, úgy szép kedvesen, hogy mégis hova mögyünk ippeg? Megjegyzem 4-en utaztunk a buszon, ami akkora vót, hogy ha lött vóna szárnya, löhetött vóna egy önbizalom túltengéses repülőgép is nyugodt lelkiismerettel. ✈️De nem vót neki. Szóval szerencsétlen sofőrünk olyan zavarba gyütt a kérdésemtül, hogy szömröbbenés nékül azonnal bevallotta, hogy fogalma sincs merre vagyunk arccal. Na mondom jóvanakkor, no para, itt van Timike, aki amúgy egy született mitfahrer, meg egy GPS navigátor egybe, szóval egy percig se aggódjá, möglöszünk mingyá (mondogattam magamnak... f.szt, én se tudtam épp merre járunk). No de addig-addig kóvályogtunk, míg végre betanátunk jutni a városomba, ahol is én és másik 2 utastársam a népkerti állomáson leszállni szándékoztunk. De mivel én olyan kiba.... röndös vagyok, kérdezem ezt a drágát, hogy betanál-e a nagyállomásra, he? Aszongya szerényen:- Hááát, nem vönne rá mérget. Jóvanmondom, ne idegögösködjé egy percöt se, erre is van mögoldás. Az egy szöm utasunk, aki a nagyállomásra tartott, éppen személy szerint jó ismerősöm. Szép halkan hátraordítok: -JANI BÁCSI!! Gyere má' ide lécci segíteni ennek a jóembörnek! Mán, ha szeretné te is hazaérni szöröncsésen... Azt így esött, hogy én ugyan leszálltam, ahun akartam, de intéztem helyöttest magam helyött, oszt szerintem űk is mögérköztek ahova akartak, de errül perpillanat nem tudok nyilatkozni, mer a folytatást csak ketten ösmerik, Jani bácsi, mög a miskolci sofőr. Ugyé Jani bácsi?  Viszont igaznak tanáltatik az a mondás, hogy mindön rosszba van valami jó, és én a mai napba is mögtanátam a kincsöt... mire hazaértem befejeződött az égszakadás, így legalább nem áztam szarrá! Szóval mára egyelőre ennyi, de a fene sé tudja mi löhet még. Ezt nem én tanátam ki, télleg így vót. Aki nem hiszi, járjon utána! Na hellóztok! Puszi! 

Szólj hozzá!

Kedves naplóm! Marhaság! Mitől volna kedves egy napló?

Eddigi életem során (ami nagyjából kb a fele lehet a várhatónak) sokszor kerültem olyan helyzetekbe, amikor azt mondtam, rohadjak meg írok egy könyvet, mert ez megér egy fejezetet benne. 
Nos, egyelőre nem könyvet, hanem akkor most naplót kezdek el írni, ha másnak nem, hát magamnak, mert évek múltán visszatekintve, talán még hasznos is lehet. Vagy vicces.
Tegnap határoztam el, hogy ma elkezdem. 
Ahhoz, hogy nagyjából érthető legyen, mondjuk egy kívülálló számára is, (mert én meglepő módon értem ám, mivel a saját sztorimról van szó) sacc/ kb az elején kell kezdeni...
Regisztráltam egy társkereső oldalra, mert hát bármilyen fura is, én is csak társas lény vagyok, gondoltam hátha ott megtalálom még hátralévő életem párját. Mégse temessem már el magam élve, ha egy mód van rá ( bár, hogy őszinte legyek a társkerin eltöltött idő, ezt az élve elásnivaló érzést csak megerősítette bennem).
Igazából pár hónap múlva teleszaladt a 7mérföldesem, mert ennyi elmebeteget egy rakáson, kurva ritkán talál az ember lánya, és úgy gondoltam, hogy az értelmi színvonalamat nem kéne egy bizonyos szint alá süllyeszteni, nem is beszélve a lelki megrázkódtatásoktól. Márpedig, ha maradok, akkor záros határidőn belül ez fog bekövetkezni.
Tök mindegy, x időn belül meg azzal szaladt tele az a bizonyos, hogy már megint kurva egyedül érzem magam, csak kéne némi toleranciát mutatni a többi elmeroggyant iránt, nameghát...izé, nem is nagyon van lehetőségem másképp ismerkedni, én csak vissza regelek.
Így is lett, jöttek a levelek, a bókok stb szerelmesebbnél szerelmesebb férfiak zsongtak körül virtuálisan ismét, de már okulva az előző hibáimból, neeem dőltem ám be minden szépen ígérgetőnek. Fogadtam a bókokat, majd eltettem őket jó mélyre egy kis zsebbe, jót mosolyogtam és éltem tovább az életem.
Aztán egy nap, ami semmivel sem volt különlegesebb, mint a többi, (de a történet folytatása miatt mégis)  fényképmustra után kaptam ismét egy levelet, ami így nézett ki:
"Köszönöm a képeket!

Igencsak szép hölgyet mutatnak be.
Tán még el is csábítanálak egy kávéra. Ismerkedni. :)
Szép estét neked! :)"

Csaba"
 
A baj csak az volt, hogy cirka 200 km választott el, a meghívást előterjesztő férfitól. Így aztán bátran igent is mondtam, hozzátéve, hogy én ugyan nem kávézom, de esetleg becserélhetnénk a kv-t egy forró csokira, mert azt viszont nyamizom. Persze megkötöttük az üzletet, ( véleményem szerint mindketten játéknak fogtuk fel, és tulajdonképpen úgy gondoltuk, hogy gyakorlatilag mi a büdös életben nem fogunk személyesen találkozni ). Majd számomra meglepő módon, egy igazán felüdítő, vicces, szórakoztató beszélgetésbe elegyedtünk az est hátralévő részében, amiben aztán kiderült, hogy az illető férfi Budapesttől nem messze él, de többnyire a fővárosban tartózkodik. Akkor én ezt nem firtattam, hogy miért, vagy hogy van ez, betudtam annak, hogy a kedves, belföldi áruszállítással foglalkozik és azért van ez így, mert nyilván így praktikusabb. 
A lényeg, hogy nem tulajdonítottam több figyelmet eme férfiúnak, annak ellenére, hogy valahol tetszett nekem ez a játék és szimpatikus is volt a partner, viszont első ránézésre annyira nem is jött be a srác, hogy nagyon kaparnom kellene utána, gondoltam lesz ahogy lesz. 
Teltek a napok, talán hetek is, nem beszéltünk, majd egyszercsak ismét rám írt, nyilván unatkozott, játszani támadt kedve megint. Persze ha játékról van szó, pláne ha hülyeségről, akkor az egyértelmű, hogy én benne vagyok... 
Aztán második ránézésre már egy kicsit jobban bejött a srác, harmadikra még jobban, majd vsz az egész beszélgetésünk stílusa miatt is, egyre közelebb éreztem magamhoz ezt a fiút. A lényeg az, hogy nagyon jókat beszélgettünk, azt mondhatnám, hogy összebarátkoztunk, megosztottunk az életünkből olyan dolgokat egymással, amit másokkal nem igazán és ami nagyon fontos, rengeteget röhögtünk!! 
Történt viszont, hogy egy napon amikor beléptem az oldalra, megláttam, hogy írt egy fórumbejegyzést valahova, és rákattintottam, hogy ez vajon mi lehet?! 
Na ott kezdtem el először csak olvasgatni, majd később már vettem a bátorságot, hogy írogassak is. 
Egyelőre viszont ott tartottam, hogy olvasgattam és hát szép lassan kirajzolódott a kép, hogy az általam egyre kedvesebbnek vélt srácnak van barátnője, méghozzá ott a társkerin, a fórumon. 
Ez akkor, a felismerés pillanatában, hát hogyismondjamcsak, enyhén szólva szarul esett, de nyeltem egy nagyot és tovább léptem, illetve  tovább olvastam a fórumot, és beláttam, hogy nem Ő az én emberem. Nem is foglalkoztam vele tovább, illetve csak annyira, hogy ő egy virtuális barát és ennyi.
Majd egy napon amikor beléptem, ismét rám írt, (és bár eddig is tett rá utaló megjegyzéseket, hogy szívesen találkozna velem, és megismerne közelebbről is, és én pedig hagytam magam úgymond) de eddig nem éreztem úgy, hogy ki kéne faggatnom a fórumon látottakról, most elérkezettnek láttam az időt, hogy rákérdezzek. Nem voltam bunkó, vagy ilyesmi, csupán barátilag tájékoztattam róla, hogy mit láttam, és igazából semmi közöm hozzá, mert sosem ígértünk semmit egymásnak, csak beszélgettünk, azért ha ezt elmondaná, hogy miről is van szó, megköszönném. Rá bíztam, ha akar válaszol, ha nem akar, akkor nem. Ő válaszolt,és tudom, hogy őszinte volt, mert nem hiszem, hogy bármi okunk is lett volna, hogy hazudjunk egymásnak. Tulajdonképpen hajszálnyi esélyét sem láttam, hogy köztünk bármi lehetne ezen a virtuális barátságon kívül. Ezt akkor megbeszéltük, hogy valóban volt neki ez a csaj, de már csak szinte mutatóban, mert eléggé a végét járja a kapcsolatuk, és hát ő sem egy egyszerű eset, és így mondhatni nincs is neki senkije. 
Viszont továbbra is fenntartotta a lehetőségét annak, hogy találkozzunk, ismerjük meg egymást személyesen is. És én továbbra is hagytam magam, a meggyőződésem ellenére, hogy mi ketten soha, sehol, semmit... játék.
Ezt az állapotot cirka egy évig tartottuk fenn, de a végén már annyira, hogy szinte ( mit szinte? konkrétan! ) szerelmet vallott, és felajánlotta, hogy költözzünk össze. (persze én költözzek Pestre) Ekkor már nagyon közel éreztem magamhoz, de azt nem gondoltam, hogy egyből ezzel kéne kezdeni, hogy összeköltözünk...
Egy nap aztán egy levél fogadott, hogy a munkája révén végre városomba látogat, mit szólnék hozzá, ha összefutnánk arra a bizonyos forró csokira, amit anno megbeszéltünk? 
Én igent mondtam, de jeleztem, hogy nem sok időt tudok vele tölteni, de a forró csokit mindenképp megejtjük, ha már ennyit vártunk rá. 
Jelentem a találkozó összejött, a forró csoki is letudva, szerintem jót beszélgettünk, bár én személy szerint rendkívül szerencsétlenül éreztem magam, ideges is voltam, hogy a lehető legjobb formámat hozzam, meg hát az az igazság, hogy nem vagyok egy gyakorlott randizgatós sem. Szóval szerintem olyan szokásos nyomi stílusban toltam aznap.
A randi végén is perszehogy beégtem, mert búcsúzáskor adni akart a számra egy puszit, vagy ki tudja talán csókot is? (ezt azért majd még kiderítem, jut eszembe! ) Én pedig szépen odafordítottam az egyik, majd másik orcácskámat és adtunk egymásnak két oldalra egy-egy puszit. Persze rájöttem, hogy ő nem oda szánta, de olyan gyorsan történt és váratlanul mindez, hogy már nem volt idő visszacsinálni.
Ezzel elköszöntünk, és én gyakorlatilag biztos voltam benne, hogy itt és most el is vágtam magam előtte, ez ugyan többé egy betűt nem fog rám áldozni. 
Ebben a tudatban mentem dolgomra tovább, és telt a nap hátralévő része, majd este kissé félve léptem be az imádott társkerimre, hogy hmmm vajon most mi lesz?! 
Hááát az lett, hogy beszélgettünk, és azt mondta szeretne velem találkozni hamarosan ismét, ha lehetséges. Talán már a 7végén, ha megoldható lenne.
Úgy tűnt lenyűgöztem, (?) ami számomra elég meglepő a mai napig is, visszagondolva, hogy milyen szerencsétlen csomag voltam ott, akkor. Na mindegy is, betudtam annak, hogy áhhh ez is olyan elmebeteg mint én, nyilván azért vonzódunk egymáshoz. 
Eljött a nagy nap, amikor eljött hozzám a nagy Ő, és amiről mindketten tudtuk, hogy itt már  nem "csak" beszélgetni fogunk, hanem egyéb szexuális töltetű dolgokat is fogunk vélhetően művelni egymással, és ami feltehetően a kapcsolatunk további sorsáról is dönteni fog.
Most nem részletezném, hogy mi történt aznap este (egyrészt mert én határozottan emlékszem mindenre, másrészt meg ez nem tartozik senkire. :P Tudtuk, hogy másnap azért már valamennyire tisztában leszünk vele, hogy merre tovább. Én csak annyit mondtam, hogy ne hazudjunk egymásnak, kértem, hogy legyünk őszinték, és ha nem lesz folytatás, akkor azt tisztázzuk le. Azt mondta erre, hogy ez természetes, és ha nem is olyan rendszerességgel, amilyennel szeretnénk, de megoldjuk a találkozást máskor is.
Ennyiben maradtunk akkor, ez történt 2012.01.28-án. Azóta 2 hetente jön hozzám, és ilyenkor nagyon sokat röhögünk, szeretjük egymást és minden szép és jó.
Amíg itt van. Viszont amint kiteszi a lábát az ajtón és én becsukom azt, elindul a kombinátor...megy az agyalás ezerrel, hogy most mi van, ha többet nem jön? Mi van, ha most mentem úgy az agyára, hogy még a napot is megbánta amikor rám írt? Na azt ne tudd meg hogy mi játszódik le bennem egy-egy ilyen napon! Kész káosz basszus! Az egyik pillanatban mondom magamnak, hogy ugyan mi baj lehetne? Hát jó volt együtt, ami kétségem volt megbeszéltük, szeretett, nevettünk, minden ok...akkor meg mi a faszt agyalsz? 
A másik pillanatban meg, ok, de mi van, ha... bla,bla,bla! És ez így megy minimum egy hétig. Aztán megnyugszom, hogy minden rendben, és jön a következő találkozás ideje, amikor rendkívül boldog vagyok, várom Őt nagyon, és minden happy. Majd elmegy hétfő reggel, és kezdődik az agyalás.... áááá kurva kimerítő ám ez! Le kéne szokni róla, csak még nem találtam sehol ilyen agyalásleszoktató tanfolyamot. Ez van!
Most ennyi, majd még folytatom szerintem, mert sok minden van amit meg akarok beszélni magammal.
Szólj hozzá!

Mindennapi DAKKalandok

06:18 perc kiérek a Mars térre, csak 3 perce ment el buszom. No sebaj, az én hibám, mé' nem kapkodtam gyorsabban a kis tappancsaimat. Már csak fél órát kell várnom a következő buszra. Nem gond, beülök a váróba, mert -15 fokba várjon kinn az, akinek hat édesanyja van.

06:41, gondoltam szép lassan elindulok a 13-as kocsiállás felé, ahonnan indul a 06:45 -ös buszom. Várok/ várunk türelmesen...

06:50, fogy a türelmem -15ben...

06:55, szépen odaslattyogok az információhoz. Hozzám, és az aktuális idegállapotomhoz méltó udvariassággal kérdezem az információs pult túloldalán ülő férfit, hogy tudna-e esetleg információval szolgálni, a 06:45-ös busz indulásával kapcsolatban, így lassan 7 óra tájt... Válasz: mindjárt beáll, csak akadt egy kis műszaki problémája... (már a busznak). Visszaslattyogok a 13-as kocsiálláshoz, és tájékoztatom az utastársaimat, hogy pár perc és leolvad a jégcsap ami az orrunkon lóg :D
És lám, ahogy ezt kimondtam be is állt a 13-as kocsiállásra a mi várva várt buszunk.

7 óra... csak egy negyed óra csúszásban vagyunk... semmi baj, mé' nem siettem jobban, hogy elérjem a 06:15-öst? Felszállunk a buszra, ami sikeresen el is indul. Az első lámpáig... ott állunk pár percet, majd a buszsofőr szépen hátraballag a hátsó ajtóhoz, ami nem záródik rendesen... próbálja szerencsétlen helyrehozni a hibát... nem megy... mondom sztem hagyjuk, mert indul a következő busz átszállunk arra. Azt mondja jó, akkor visszatolat. Remek. Visszaállunk a 13-as kocsiállásra, de mivel a mi sofőrünk hajthatatlan, kis türelmet, és nyugalmat kér... Mondom, én olyan nyugodt vagyok, hogy csak na, minden nap úgy indulok a Mars térre, hogy egy xanaxot bekapok gyorsan, a biztonság kedvéért. Buszsofőrünk kitartó küzdelmének köszönhetően, a műszaki hibás autóbusz helyett küldött mentesítő járat, ami szintén műszaki hibás, kis késéssel ugyan, de 07:15- kor útnak indul. Akkor, amikor a menetrend szerinti következő járat is (remélhetőleg műszaki hiba nélkül) útjára indul szeretett városom, Hódmezővásárhely felé... Remélem ők is szerencsésen földet értek itthon. ;) Szép jó reggelt mindenkinek! 

Szólj hozzá!

Az ónos esőben való bicajozás az vajon extrém sportnak számít?

1: -Persze, egyértelmű.

T:-egy pillanat műve volt az egész, de lepergett előttem az egész életem

2:-mi másnak? pacsit

T:-Ja és járt mellé egy irtózatos nagy "taknyolás".... életemben nem estem ekkorát! bal térd bedagadva, és gyakorlatilag nem tudok ráállni, bicikli kb öt méterre csúszott tőlem, a táskám a kosaramból a másik irányban kb két méterre... az összes végtagom 4felé csúszott miután próbáltam úgy 5 perc után feltápászkodni, és azon elmélkedtem, hajnali 4kor hogy mi lenne a jobb? Ha valaki erre jár és megpróbál segíteni feltápászkodni, vagy ha senki nem jön erre és nem látja, hogy mit szerencsétlenkedek...? nem jött senki hajnali 4kor... nem is értem, hogy miért, de megoldottam... csak most nem tudok menni. De nem gond. legalább most kötelező pihenés van...

2:-én az előző ónos eső alkalmával (péntek 13.) adtam ezt elő, alólam is elszállt a bringa, és egy az egyben medencére estem, majd kellemesen bevágtam a bal könyököm, és ezután még hátrafele lebólintottam a jeges bejárómat... egy hétig nem bírtam háton aludni, se menni, húztam a lábam mint valami nyomorék... én is elgondolkodtam ott háton, mint a döglött krumplibogár, hogy hogy a picsbe fogok onnan felállni, de mivel 1 perc néma csend után megmozdult a lábam és a kezem, nagyjából 5 perc alatt összekapartam magam, meg a biciklit, és bebotorkáltam a kapumon a könyököm még mindig fáj, de a derekam is.

3:-Mindenképp!

4:-Hajnali 4-kor ? Ilyenkor telóval nem is jók a képek. Én se mentem volna ki.....

T:-ja,munkába indultam.... egyébként ki se dugtam volna semmimet a lakásból... de néhol ónos volt néhol nem, én meg aszittem vagány vagyok... aztán kiderült, hogy nem annyira

4:-A vagány is néha leesik, de mindig feláll s nyafog !

/Face- bölcsesség/

5:-Tuti extrém!! Ha fagy reggel nyomom!!

6:-Nemhogy örülnél h van bicajod és volt mivel esni

T:-Igazad van!

Szólj hozzá!

Szomorú!

IGAZ TÖRTÉNET Magyarázat NÉLKÜL!

Értékek megfordulása - egy anya levele egy másik anyának.

 

Kedves asszonyom!

Láttam élénk tiltakozását a tévékamerák előtt, fiának az A börtönből, a B börtönbe való átszállítása ellen! Hallottam, panaszkodott a távolság miatt, amely ezentúl a fiától elválasztja, és azokról a nehézségekről, amelyek a látogatásával járó utazásból adódnak!

Láttam azt a teljes médiatámogatást is, amit újságírók és tudósítók biztosítottak, az Önnel hasonló cipőkben járó édesanyáknak, akiket emberi jogvédő szervezetek stb. védenek!

Én magam is édesanya vagyok, így megértem tiltakozását és elégedetlenkedését! Csatlakozni szeretnék harcához, mert, mint látni fogja, engem is nagy távolság választ el a fiamtól.

Dolgozom, de keveset keresek, nekem is nehézségeim vannak látogatásának finanszírozásával. Nagy áldozatok árán is, csak vasárnaponként tudom meglátogatni,

mivel a hét minden napján, szombaton is dolgozom, s van egyéb családi kötelezettségem is a többi gyermekemmel.

 

Amennyiben még nem jött volna rá, annak a fiúnak vagyok az édesanyja, akit az Ön fia gyilkolt meg a benzinkútnál, ahol éjszaka dolgozott, hogy fedezze tanulmányainak költségeit és támogassa családját.

Jövő vasárnap fogom meglátogatni.

Miközben Ön átöleli fiát és megcsókolja, én néhány virágot teszek szerény sírjára a városi temetőben...

 

Ja! Majd elfelejtem...., biztos lehet benne, hogy az állam gondoskodik kevéske fizetésem egy részének visszatartásáról, hogy új matracot vegyen fiának, mivel a két előzőt felgyújtotta a börtönben, ahol büntetését tölti aljas cselekedetéért!

 

Végezetül, még mindig anyaként, az emberi jogokat csak a jogkövető emberekre kellene alkalmaznunk!

Szólj hozzá!

Réges régen

Réges régen, a tv hőskorában esténként még a nők olvastak fel esti mese gyanánt. Egy alkalommal, teljesen váratlanul az utolsó pillanatban a bemondónő rosszul lett, és helyette az egyik férfi kollégát kérték fel a mesemondásra.

- Szervusztok, gyerekek! - köszönt illendően az ötvenhárom éves szakállas figura. - Fecske anyó vagyok... - folytatta, és a korabeli felvételen látszik, hogy az operatőr megbillenti a statívot a röhögéstől. A mesélő, nagydarab szakállas figura folytatta:

- ...és épp a tojásaimon ülök... - a korabeli kollégák szerint ekkor a hangosító, valamint az összes díszletes és kellékes halkan kiosont a folyosóra, majd összeesett a röhögéstől. Utolsónak az operatőr maradt, aki a következő mondat után hagyta el a stúdiót:

- ...és a fészekből kilóg a szép villás farkam...

Szólj hozzá!

Mai szingli nő

Volt egyszer messzi földön egy önálló, magabiztos hercegnő, aki egy szép napon a kastélya melletti zöldellő mezőn, a kristálytiszta tó partján, környezeti kérdésekről elmélkedve egyszer csak meglátott egy ronda, zöld békát.
A béka ráugrott a hercegnő 
térdére, és azt mondta: Ó, csodálatos hölgy, valamikor daliás herceg voltam, amíg el nem átkoztak. Ha megcsókolnál, ismét jóvágású fiatal herceg lehetnék, és akkor drágám, összeházasodhatnánk, beköltözhetnék a kastélyodba az anyámmal együtt. Ahol főzhetnél, moshatnál ránk, nevelhetnéd a gyerekeinket, és emiatt örökké hálás és boldog lehetnél!
Aznap este, miközben a hercegnő könnyű vacsoraként, enyhén fehérboros hagymamártásban megfuttatott fenséges békacombot szopogatott, magában elmosolyodva így szólt: én ezt k..vára másképp gondolom...

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása